A kínai viszonyokon edződött cenzor-MI szolgáltatásait ma már bárki igénybe veheti

Aki nem barlangban töltötte az elmúlt pár évet és látott közösségi hálót az interneten, valószínűleg hallott róla, hogy a tartalomszűrés ma már elengedhetetlen. A világ szerencsésebb vidékein azért, hogy a korhatáros, netán illegális tartalmaktól felbőszült civil csoportok vagy magáncégek ne fenyegetőzzenek perrel, a kevésbé szerencséseken pedig azért, hogy ne az államhatalom tegye ugyanezt. Kínát nyugodtan az utóbbi csoportba tehetjük, ezzel együtt a bitcoinbányászat és az Apple-termékek összerakása mellett ide szokás kitelepíteni a véres vagy pornográf tartalmak kézi szűrésének hálátlan munkáját is.

tuputech

 

 

 

 

 

 

 

Az országban valójában nincs is törvény, ami biztosítaná a szólásszabadságot, így a helyi piac óriásai, köztük a Musical.ly, a Live.me, a China Mobile Communications vagy a China Unicom öncenzúrát folytatnak, hogy elkerüljék az összeütközést a hatósággal. Eddig főleg kézműves módszerekkel ment ez is, de egyre többen használják a Kuangcsou-beli startup, a Tuputech erre készült szűrőjét.

A cég három éve jött létre a nagy sikerű csetszolgáltató, a WeChat leágazásaként, célkitűzése, hogy megkönnyítse a zavaró tartalmak eltávolítását. Ennek fő eszköze a tanuló algoritmus, ami naponta 900 millió (másodpercenként 50) fájlt tud átdarálni, és máris besorolt több mint 100 milliárd képet. A találati arány bevallásuk szerint 99,5%, azaz a gépi cenzor ekkora eséllyel találja el, legális-e az adott tartalom. A szigorú kínai környezetben ez még elmegy, ám aki valamivel liberálisabb országban, például az Egyesült Államokban bérli a szolgáltatást, annak emiatt a maradék fél százalék miatt is főhet a feje. A Tuputech ezért beiktatott egy második, kézi fázist is: a maradékot átnézi egy humán operátor, és ha kétesnek ítéli, megjelöli. A cég büszke nyilatkozata szerint szinte teljesen leveszi az online kontentfigyelés terhét ügyfelei válláról, ami nagyjából igaz is lehet, de a találmánynak köszönhetően Kínában máris sok cég drasztikusan csökkentette élő cenzorai létszámát, a Musical.ly pl. 90 százalékukat szélnek eresztette, a megmaradtak videók szűrésével foglalkoznak.

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem!


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?