Nyilvános illemhelyen a férfi felhasználó eddig legfeljebb a helyi népművészet remekeit láthatta, ha kicsit lenézett. Mr. Friendly óta már reklámokat is.

pissoire

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eddig sem volt teljesen igaz, hogy a mosdó reklámmentes övezet, plázákban például ott is ugyanúgy megy az örök háttérzene reklámbetétekkel, sőt néha már a tükörre is posztert ragasztanak a szappanadagoló mellett, de az ember legalább a lényeg fél percére nyugodtan bámulhatott maga elé. Eddig, ugyanis ezt a fél percet, pontosabban átlag 40 másodpercet célozza meg az okosvécé-reklám startupfenoménja Hollandiából, a Mr. Friendly. A sajtóanyag kissé sportszerűtlenül kiemeli, hogy abban a 40 másodpercben a felhasználó már nem menekülhet, vagy szebben fogalmazva osztatlan figyelemmel hódol a piszoár elejére szerelt kis képernyőn lepergő reklámnak.

A rendszer érzékeli, ha elé állnak, erre indul, állítólag vízmentes és környezetkímélő, a tartalom pedig bármiféle csatlakozó nélkül, felhőből irányítható (ezzel együtt a tesztközönség már látott lefagyott képernyőt, ami az igazság afféle pillanata lehet, mint MÁV-kijelzőn látni a Windows XP kék halálát). A célzott reklámok hatékonyságáról sajnos még nincs adat (szülőhazájában a gyártó szerint természetesen nagyon terjed), de ne feledjük, a polgári engedetlenség még mindig a kezünkben van, aki pedig extrémsportra vágyik, akár a szemét is becsukhatja közben.

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem!


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?